Buborékok az égben - cinegék a kertben

Ma reggel korán ébredtem. Feltettem főni a szokásos reggeli kávémat, majd bekukucskáltam kislányom szobájába. Nem volt az ágyában. Kint csücsült a teraszon és a cinegéket figyelte.

Pár hete ismét elkezdtünk a kertbe apró magokat kirakni a friss víz mellé a madárkáknak. A földszinti lakás teraszajtója kiváló búvóhelynek bizonyult, hogy közelebbről is megfigyelhessük ezeket az apró teremtményeket. Az utóbbi években azonban már megszokták a társaságunkat és a jelenlétünkben is vígan ettek-ittak kedvükre.

Forró kávémat szürcsölve én is kiléptem a teraszra. Elszédültem az ősz illatától. A hajnal gyönyörű látványától és úgy éreztem, mintha egy titkát mesélné el nekem most a múló nyár.. Hálás voltam, hogy kislányom is részese lehetett ennek a múló csodának, ennek a békének.

A kis cinegék békésen falatoztak és ittak az itatótálkájukból. Önfeledten csipogtak, ki tudja, talán nekünk is mondtak valamit. A forró kávé a kezemben lassan átmelegítette a testemet. Hideg volt már a hajnal, letűnt a forró nyár, átvette a helyét a bölcsebb ősz. Ahogy így álldogáltam a teraszon, átfutott egy gondolat a fejemben. Bölcsebb ősz... Igen, talán az ősz beköszöntével mi is bölcsebbek, türelmesebbek, békésebbek leszünk. Milyen jó is itt állni, szótlanul a kislányommal és nézni ezt a törékeny harmóniát a cinegékkel. Milyen okos kis állatok a cinegék. Teszik a dolgukat minden nap. Fészket építenek, élelem után kutatnak, etetik és nevelik a fiókáikat és eszükbe sem jut, hogy ez nincs így rendjén. Tudják a boldogság titkát. Tudják a kontrollt az életükben és még arra is van energiájuk, hogy daloljanak nekünk, így hajnalban.

Mert szép is a hajnal. Egy új nap kezdete, új reményekkel, új tervekkel. Egyszer csak kislányom kiáltása szakította félbe gondolataimat.

-Anya nézd! Ott fenn az égen! Buborékok!

Felnéztem. Valaki nem messze buborékokat fújt. Elmosolyodtam és megsimogattam kislányom fejét. 

-Látod, milyen szép is ez a hajnal, mennyi csodát is rejt magában! Rejtsd el őket magadban jól és őrizd meg a hideg télben is! - válaszoltam a kislányomnak.

-De anya, télen is ide jönnek a cinegék enni hozzánk, nem emlékszel? Itt szeretnek lenni, mert melegséget adsz nekik mindig. Itt nincs is tél, anya!

Szavaira két könnycsepp gördült végig az arcomon. Valóban itt, ezen a kis teraszon nincs is tél. Csak melegség. Odabújtam a kislányomhoz és egymást átkarolva néztük tovább a kertben csipogó cinegéket és az égben szálló buborékokat.