Kedves Olvasóim!

A mai írásomban egy részletet szeretnék megosztani Veletek a hajdanán íródott naplómból, amikor kismama voltam és igencsak szerettem volna újból elérni a "versenysúlyomat".

Táncosnőből kismama – kismamából táncosnő

(részlet egy táncművész naplójából)

"Enyhén szólva túlsúllyal, újra csinos táncosnő szerettem volna lenni. Ez volt álmaim netovábbja. Vékony táncosnőként még kövérebbnek láttam magamat, mint más tette volna a helyemben. De hogyan fogyókúrázzak, amikor még szoptatok? Sehogy. Behunytam hát a szememet és álmodtam. Álmodtam egy lányról, aki szép vékony és ruganyos és persze ez a lány én vagyok. Becsuktam a szememet és megálmodtam magamat, milyen is leszek a jövőben. Aztán teljesen megnyugodott a lelkem. Elengedtem a félelmeimet. Miért is ne? Nem törvényszerű, hogy túlsúlyos maradjak, azért mert lett egy gyönyörű, egészséges kisbabám? Miért is kéne szomorkodnom?

Felkeltem az ágyról. Emlékszem nyár volt. Fülledt, meleg levegő lengte be szobámat. Odasétáltam a lejátszóhoz és betettem egy cd-t. Halkan felcsendült egy ismerős dallam. Kézen fogott és magához húzott, ahogyan ezt már oly sokszor tette és oly régen már. Hagytam, sodorjon magával a zene. Felültem erre a hajóra ismét. Táncoltam. Ismét táncoltam. Olyannak képzeltem el magamat, amilyen lenni szerettem volna. Elhittem, hogy lehetséges.

Aztán ez a táncos ’rituálé’ minden napos szokásommá vált. Nem edzés volt ez, nem próba, csak önmagam örömére tánc. A napok szebbek lettek, és már nem láttam magamat olyan borzasztó kövérnek a tükörbe nézve. A kilók elkezdtek fokozatosan lemenni rólam, szinte minden görcsös kényszerképzet nélkül. A maguk természetes módján. És én csak táncoltam és táncoltam minden egyes nap. Az étkezésemre odafigyeltem, a mozgásom megvolt a tánccal és mindezt nem magamat megerőszakolva, nem fájdalmasan, hanem egy elképzelt álomvilágban kezdtem újra önmagamra találni.

Egy hónap múlva felbátorodva, elindultam, hogy új nadrágot vásároljak magamnak. Csak mi nők tudjuk milyen érzés, amikor a próbafülkébe óvatosan bevisszük a szokásosnál egy mérettel kisebb ruhát, majd azért visszanyúlunk a fogashoz, és csak a biztonság kedvéért a kettő mérettel kisebb nacit is hozzácsapjuk a felpróbálandó ruhához. Biztos, ami biztos. Bevonulunk a próbafülkébe és  - állítom az államvizsgán nem izgulunk így – óvatosan húzzuk egyre feljebb és feljebb és igen, most jön a kritikus rész a fenék, és még egy kicsit feljebb és FELJÖTT! Győztünk. Feljött ránk a szokásosnál egy számmal kisebb nadrág! Megcsináltuk, hölgyeim. A legszívesebben diadalittasan kivonulnánk az éremért a próbafülkéből és bontanánk egy üveg pezsgőt (mennyi is a szénhidrát tartalma..?) - amit hozzáteszem joggal meg is érdemelnénk. De ez most elmarad. Így hát a próbafülke ajtaja mögött egy halk ’yes’ szócskát elrebegve lázasan megpróbáljuk a két számmal kisebb nadrágot is. Ilyenek vagyunk mi nők, mindig van jobb és jobb és mi erre törekszünk az életünkben.

Szóval a két számmal kisebb nadrág próbájánál tartottam éppen. Mint írtam, lázasan húzzuk egyre feljebb és feljebb és igen, most jön a fenék, eddig könnyű volt, eddig mindenki meg bírja csinálni, na de most, levegő be, hasat behúz, igen feljebb még két centiméter és megcsinálja, kitartás a levegővétellel, zipzár próba jön, igen megmozdult, óvatosan nehogy szakadjon, kicsit fulladozunk már, de azért még van bennünk kitartás (nem annyira az anyagban). Igen. FELJÖTT! Ez is feljött. Jó, nem áll jól annyira rajtunk, meg lassan elájulunk, mert azóta se vettünk levegőt, de FELJÖTT a nadrág. Azt, hogy egy kicsit szűk, meg csak állni bírunk benne, előnyére írjuk. Majd diadalittasan kivonulunk a próbafülkéből, megvesszük a szokásosnál egy számmal kisebb nacit és széles mosollyal közöljük az eladóval, hogy jó lett és tudjuk: a csatát megnyertük és a háború megnyerése sem kizárt. Semmi görcs, semmi éhezés. Csak a mi kis titkos táncos rituálénk nap, mint nap.

Így történt velem. Egy voltam önmagammal, az álmaimmal. Ugyan a plusz kilók még mindig ott hullámoztak a testemen, de a magabiztosságom soha nem volt teljesebb.

A kis álomvilágomból éreztem, hogy lassan kibontakozik a valóság. Ez voltam én. Egy nő, aki világra hozott egy kis életet és most újra táncol. Ha valaki azt mondta volna akkor, hogy csak önmagad árnyéke vagy még mindig, ami az alakodat illeti, valószínűleg igaza lett volna, de nem hittem volna el. Mert én önmagamban már mindent másképp láttam. Elindultam egy úton, amit nagyon élveztem. Anya lettem, lányból asszony, és táncosnőből kismama, és most kismamából ismét táncosnővé változtam. A testem és a lelkem harmóniájából mosolyogtam ki a világra újra boldogan."

 Folytatjuk....